Az EFOP 1. 3.5-16-2016-00481 projekt 1. mérföldkövében meghatározott alpontok megvalósításának ismertetése szerint történik a szakmai beszámoló rendszerezése. Az előkészítés szakaszának alpontjai a következők: szakmai kapcsolatfelvétel a helyi és térségi szakemberekkel; a projekt önkéntes koordinátorának önképzése; a szakmai fórumok megvalósítása és azokon való részvétel; a projekt marketing tevékenységeinek megszervezése és az önkéntességről szóló kutatás elkészítése. Az időponthoz kötött programok között fennmaradó időszak a következő programok adminisztrálásának, tervezésének, előkészítésének, lebonyolításának, dokumentálásának és utánkövetésének munkálatait foglalta magában.
Összesen 582 főt és 39 programot valósítottunk meg, ezek között kiemelkedő a 3 rendszeresen megvalósuló foglalkozás (csibészklub, slackline klub, önkéntes fitnesz) és 4 nagyobb rendezvény (Húsvéti Kalandnap, Kicsengetnek Kalandnap, Peron Music Tehetségkutató, IV. Cooltúra – iskolák vetélkedője). Céljuk marketing szempontból a toborzás előkészítése, ifjúsági közösségek kialakítására, mentorálására irányult. A programokba beépítettük az önkéntesség elvét, ami így a direkt népszerűsítés mellett indirekt módon érvényesülhetett, megízlelve az önkéntes lét felelősségteljes szerepét. Az előkészítő munkálatok során önkéntes megbeszéléseket tartottunk, a megvalósítás után pedig csapatépítő napokat és elismerésként kirándulások formájában köszöntük meg a segítséget. (kalandparkozás, gördülő túra, csere program). Folyamatban van egy kerékpáros közösség kialakítása, akikkel a későbbiekben az önkéntes akciókra szeretnénk rávilágítani a figyelmet. (Tekerj!túra, Éjszakai kerekezés). Alkalmi városi akciókhoz is csatlakoztunk (Közösségek hete, Költészet világnapja), illetve más helyi rendezvényekhez csatlakozhattak meglévő önkénteseink 3 szakmai fórumot generáltunk (KutatóCafé, Talentum – konferencia a tehetségről, EredményCafé) illetve együttműködő partnerekként több szakmai fórumon vettünk részt a megyében, amelyek önkéntes-koordinátorunk saját szakmai fejlődését, mint önképzés és a partnerekkel való kapcsolatfelvételét is elősegítette (Megyei Együttműködési Találkozók).
A Tatabánya és térségének önkéntességéről szóló helyzetfelmérés során a kérdőívet közel 70 fő készítette el, míg szakértői interjút 27 fővel készítettünk, mind a 9 térségi települést lefedve (Gyermely, Szomor, Héreg, Környe, Vértesszőlős, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Szárliget) A fókuszcsoportos interjúkon összesen 16 fő vett részt, ahol a fiatalok véleményére voltunk kíváncsiak. Az adatfelvétel mellett az adatbevitelt és az adatfeldolgozást önkéntes-koordinátorunk végezte. A zárótanulmány bemutatása és publikálása szeptember végén történt meg a média bevonásával a kutatásban résztvevő szervezetek és érdeklődők felé (EredményCafé).

 

Önkéntes kutatás publikáció