Kocska Ádám

gitár és basszusgitár tanár

Most, hogy sikerült drámai felütéssel kezdenem, némi információval is szolgálok.
Távolról közelítek, de egészen érdekes belegondolni, hogy a jelen tudásunk szerint az ember a legkomplexebb rendszer az univerzumban. Léteznek nagyon bonyolult dolgok, de semmi sem annyira összetett, mint az ember. Kész csoda, hogy létezünk. Azok az elemek, amelyek alkotnak minket, például a könnyebb kémiai elemek, még az ősrobbanáskor születtek, a nehezebbek pedig valamelyik csillag halálakor, szupernóva-robbanáskor vagy neutroncsillagok összeolvadásából, és ki tudja, még honnan. A tudatról és a lélekről inkább nem is beszélek — az még bonyolultabb.

A kérdés jogos: miről is van szó?

Az ember itt van, az összes lehetetlen körülmény ellenére. Rendkívül szívós, szinte mindent túlél, mindenre talál megoldást: hidakat épít, jelenleg épp fúziós reaktorokkal kísérletezik, ami a Nap kicsinyített mása; mesterséges intelligenciát fejleszt. Emellett kifejezetten örül annak, ha bizonyos eszközökkel — nevezzük hangszereknek — rezgéseket kelthet, majd ezeket a rezgéseket rendszerezi, elnevezi, érzeteket társít hozzá, viccelődik vele, kifejezi, mit gondol vagy érez. Hát még mennyire örül, ha ezt az embertársaival teheti!

Nem szürreális?

A zene az egyik legkomplexebb rendszer, amit az ember valaha alkotott. Az egyik legbonyolultabb, de egyben az egyik legegyszerűbb formája a kommunikációnak. Fontosak a finommotorikus képességek, és lényeges a kapcsolat az agy és a test között. Azonban az egyik legfontosabb tényező, hogy ez egy kulturális kapcsolat minden előttünk élő emberrel. A zene nem egy statikus állapot, folyamatosan fejlődik: egymást tanítjuk, mindig is tanítottuk, és nem lesz ez másképp sohasem. Úgy igazán csak ember tud megtanítani embert zenélni.

A zene független a földrajztól és a nyelvtől, éppen ezért annyira kifejező. Egy másik szempontból pedig úgy tudunk kapcsolatot teremteni emberekkel rajta keresztül, hogy nem kell ugyanazt a nyelvet beszélnünk, sőt, még ismernünk sem kell egymást. Csak figyelni kell. Csak figyelni a másikra.

A legszebb dolog ebben az egész nagy káoszban, hogy mindig egy biztos pont lehet nekünk. Mindig van hova hazatérni, van hol megnyugodni, van hol a feszültséget levezetni. Mindig lesz egy hely, ahol új embereket ismerhetsz meg, olyan embereket, mint te magad. Mondhatnám, hogy én egész életemben kívülállónak éreztem magam — ami igaz is —, de mindig találkoztam hasonló emberekkel, és ezt kifejezetten a zenének köszönhetem.

A zene megtanít őszintének lenni, figyelni, rengeteget tanít saját magadról és más emberekről. Megtanít a pillanatban létezni (ami mostanában különösen nehéz ebben a világban). Egyébként pedig biológiai szempontból is igazolták kutatások, hogy az éneklés és a zenélés csökkenti a szorongást, és rengeteg boldogsághormont szabadít fel az ember szervezetében. Javítja az önbizalmat, a koncentrációt, új kapcsolatokat alakít ki az agyban, fejleszti a logikát és a problémamegoldó képességet.

Ja, és van egy nagyon jó érv is: az AI soha nem lesz képes olyan komplex improvizációra, mint az ember. Lehet egy zenét legenerálni egy adott adathalmazból — ez egyszerű (és egyébként is emberek által készített zenékből származik) —, de magas fokú improvizációra nem lesz képes. Azt mindig meghatározza az adott kultúra, a zenei közeg, az emberek, akik részt vesznek benne, az ember ízlése, előzetes tudása, motivációja és érzelmi állapota. A zenei improvizáció a legbonyolultabb dolog, ami létezhet.

Hosszú bemutatkozás ez?
Költői kérdésemmel zárom a hosszú bemutatkozásomat. Nem hosszú. Lehetett volna hosszabb is. Mindenki örüljön, hogy csak ennyi lett.

Ui.: Ha szeretnél gitározni, basszusgitározni, zenét írni vagy a zeneelméletet összekötni a gyakorlattal — who you gonna call?

Ui2.: Ha véletlenül érdekelne, milyen zenekarokban tevékenykedem: Gorg & Benzol, Szlimmy, Universe 25, Space Cowboy, K-Moringa.